Akciók elsőkézből



Kiemelt partnerek

Masszázs Budapesten,Masszőr Újpesten,Demeter masszázs

Települések

 Vissza LátnivalókVendéglátás

Aszód

Területe az őskor óta lakott, amint azt a területén végzett ásatások nyomán feltárt kőkori leletek is bizonyítják. Határában a 13. században monostor épült. A települést az oklevelek 1401-ben említik először Aza néven. A török hódoltság idején lakatlanná vált, de később újra benépesült. A "Galga mente fővárosát" a Podmaniczky-család birtokai központjává tette. A meginduló fejlődés nyomán Aszód 1761-től mezővárosi címet kapott, 1912-től pedig járási székhellyé vált.

A város gimnáziumában tanult 1760 és 1764 közt Hajnóczy József, a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetője.

Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hruz Mária 1818. szeptember 15-én itt kötöttek házasságot. Petőfi 1835 szeptemberétől 1838 júniusáig volt a gimnázium tanulója Koren István, domonyi születésű tanár keze alatt, aki meghatározó személyisége Petőfi kamaszkorának. A későbbi költőóriás Neumann Istvánnénál, egy kelmefestő özvegyénél lakott. Itt írta az évzáró ünnepélyre a „Búcsúzás” című versét. Aszódi diákemlékeiről az „Úti emlékek”-ben emlékezik meg abból az alkalomból, hogy 1845 áprilisában, felvidéki útjára indulva a pest – eperjesi postakocsin átutazott a helységen.

Jósika Miklós 1847 tavaszán a Podmaniczky-birtokon kötött házasságot második feleségével, a nála huszonnyolc évvel fiatalabb Podmaniczky Júliával.

1884-ben Közép-Európában elsőként nyitottak itt javító-nevelő fiúintézetet. Jelentős ipari központ szerepét mutatja, hogy a kiegyezés után téglagyár, nyomda, kocsigyártó műhely, repülőgépgyár és több bank is volt a településen.

Aszód 1912-től 1965-ig járási székhely volt. 1991-ben kapott városi rangot.

Heti gasztronómiai ajánlatunk
Vadászcsárda Zalacsány

Heti szállásajánlatunk
Art Hotel Zalakaros

Aktuális időjárás
Időjárás előrejelzés