Akciók elsőkézből



Kiemelt partnerek

Masszázs Budapesten,Masszőr Újpesten,Demeter masszázs

Települések

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V Z
A község hajdanán két településből állt: Lábatlanból és Piszkéből (németül Fischern) .

Lábatlan nevének eredetét számos monda próbálja bizonyítani, ezek közül egyik az, amely szerint egy magyar királyt fogságba ejtett az ellenség,   »
Ladánybene 1877-ig Jászladány pusztája volt Bene néven, akkor lett az újonnan önálló községgé alakult Lajosmizse része, majd 1907-ben alakult önálló községgé.   »

A környéken a tatárjárás után betelepedett kunok létesítettek először településeket Mizse-szállás, Lajos-szállás és Bene-szállás néven, de ezek a települések nem maradtak fenn sokáig.

1877-ben alakult meg újra a község Jász-Lajos-Mizse néven. 1890-ben   »

Középkor
Már honfoglaló őseink is felismerték e térség kedvező adottságait, főként a folyó közelsége adott számukra biztosítékot az élethez. A legkorábbi régészeti leletek a rézkorból, a bodrogkeresztúri kultúra népeitől valók, ezek   »

Területén az ókor maradványai csak az 1900-as években kerültek napvilágra azon ismert tény következtében, hogy a rómaiak a Dunántúl területét az 1. század második felében szállták meg és a meghódított területet   »

Lébény területe az őskortól kezdve folyamatosan lakott hely volt. Az újabb kőkortól a bronz- és vaskoron keresztül követhetjük itt az ember nyomait. A késői vaskorban itt élt kelták lakóházmaradványait is feltárták   »

Lengyeltóti római katolikus plébániatemploma különleges műemlékünk. Még a 90-es években sem tudtak az eklektikus stílusban 1882-ben épült templom belsejében rejtőzködő Árpád kori templomról. 1989-ben renoválásba fogott az egyházközség és ennek során   »

A város területén fellelhető legkorábbi nyomok a római korból valók. Valószínűleg lakott település is volt itt, amelyet a Borostyánút közelsége is bizonyít.

Lenti első említése 1237-ből való még Nemith néven. A település   »

A község területét István király sógoraként Tomaj vezér kapta ajándékba 998-ban Badacsonytomajjal és Cserszegtomajjal együtt. A település neve is eredetileg csak Tomaj volt, a nemzetség az ősi birtokot mindvégig uralta, a   »

Letenye első említése 1341-ből való, Letyne formában. Neve szláv eredetű (leto: „nyár”.) Ekkor a Széchy család birtokában állott, és kiemelkedő jelentőséggel bírt a környéken. 1367-ben a király vásártartási jogot adott a   »

A falu közepén Árpád-kori temetőt tártak fel. A község területén találtak újkőkori (a Pógyik dűlőben) emlékeket és bronzkori urnatemetőt is (a Fő utca végénél), valamint avarkori és kvád leleteket (a téglaégetőnél).   »

Első írásos, német nyelvű említése 1410-ből "Kalthostan" formában fordul elő. A magyar névvel először az 1532. évi adóösszeíráskor találkozhattunk. A hagyományok szerint neve a – Lövér – a besenyő gyepűőrök (határőrök),   »

Levelek község régi eredetű, lehet honfoglalás kori is, ami igen kézenfekvő a magyarázat. A szomszédos községek határában – Magy, Besenyőd – van erre utaló nyom, hisz mindkét helyen találunk Leshegy nevű   »

A nyelvtudomány, valamint a helytörténészek egybehangzó véleménye szerint a falu egy Lipót nevű személyről neveztetett el, aki a település egykori birtokosa volt. Haller János szerint Lipoldt mosoni polgárnak IV. Béla 1264-ben   »

Lovas Magyarország nyugati felén, a Balatontól északkeletre fekvő, alig 400 lelkes község, amely a Balatonfüred-csopaki borvidékhez tartozik. A település 1951-ben vált világszerte ismertté. Ekkor fedezték fel a község határában a Kr.   »
A község területét István király sógoraként Tomaj vezér kapta ajándékba 998-ban Badacsonytomajjal és Cserszegtomajjal együtt. A település neve is eredetileg csak Tomaj volt, a nemzetség az ősi birtokot mindvégig uralta, a   »
Heti gasztronómiai ajánlatunk
Vadászcsárda Zalacsány

Heti szállásajánlatunk
Art Hotel Zalakaros

Aktuális időjárás
Időjárás előrejelzés